Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Versenyeredmények

Franciaverseny díjazottjai

Szombaton Gödöllőn rendezték meg a Concours hors cours című országos francia nyelvi versenyt, ahol a tizedik osztályosok kategóriájában Varga Nándor Gyula hatodik, Hofbauer Kinga – a 10. A osztály üdvöskéi – pedig hetedik helyezést ért el. A versenyt kéthavi intenzív és szorgalmas felkészülés előzte meg, nagyon büszkék vagyunk a gyerekek eredményére. Felkészítő tanár: Varga Baláza tanár úr.

Újabb ígéretes versenyeredmények

Örömmel osztjuk meg a jó híreket a Leövey iránt érdeklődőkkel, mely szerint a Fodor József Országos Biológiaverseny országos döntőjében Sonkoly Ákos Gábor 12. B osztályos tanuló a 19., Ladányi Áron 11. B osztályos tanuló 9. lett. Felkészítő tanáruk: Sebőkné Orosz Katalin. Ugyanők a biológia OKTV-t a második fordulóban fejezték be.

Musbeh Szonja Abir 11. B osztályos tanuló az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyen döntőjében a 11. helyen végzett Szaktanára: Dr. Benedek Csilla. Ugyanezen a versenyenSchmél Dóra 9. B osztályos tanuló a 11.helyen végzett, őt Farkas Mónika tanárnő készíttte fel. Szonja Abir a Mozaik tanulmányi versenyen biológiából is remekelt, szintén a 11. helyen végzett. (Szaktanára: Sebőkné Orosz Katalin.)

A Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaversenyen a következő tanulók jutottak tovább a második fordulóba a 9. évfolyamon: Benczédy Kolos, Halmos-Tóth Samu, Kadét Bertalan és Lukács Levente (felkészítő tanár: Varga Szabolcs); a 10. évfolyamon: Baranyai Miklós, Dányi Áron, Szász István Áron és Varga Krisztián (felkészítő tanár: Kiss Ildikó).

Bővebben: Újabb ígéretes versenyeredmények

Gyorgy Dénes újabb bravúrja a Savaria versenyen

Megismételte 9. évfolyamos eredményét Gyorgy Dénes, a 10. A osztály töritagozatos diákja: idén is sikerült neki az országos döntőbe jutnia a Savaria történelemversenyen (felkészítő tanár: Nagy Tamás). A többi kilencedikes (Pogány Levente, Szepesi Dániel, Bauer Nimród, Vass-Bozsó Janka Száva, Fodor Sámuel; felkészítő tanár: Bacsó Éva) és tizedikes tanulónk (Vlasits Gergely, Szőke Bende, Varga Nándor) is szépen helytálltak a rendkívül erős mezőnyben, kivétel nélkül mindannyian javítottak az iskolai fordulóban elért teljeesítményükön.

Kémiás és sportsiker!

Urbanics Andrea Celesztina 12. B osztályos tanulónk továbbjutott a Kontra József Országos Kémiaverseny második fordulójába.

A kadet vívó Magyar Kupán ezüstérmet szerzett  Bodor Áron Péter 9. B osztályos tanuló. Ugyanő a szófiai kadet Világ Kupán a magyar válogatott tagjaként aranyérmet szerzett, egyéniben is sikerült a dobogóra lépnie. Ezekkel az eredményekkel bebiztosította részvételét az Európa- és a világbajnokságon. Áron másik szép eredménye, hogy  a junior (U20) országos bajnokságon szintén második helyezést ért el.

Aktuális versenyeredmények

Nagy örömmel jelentjük, hogy a Leövey két tanulója, Ladányi Áron (11. B) és Sonkoly Ákos Gábor (12. B) biológia tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójába jutott. Felkészítő tanáruk: Sebőkné Orosz Katalin. Bízunk a két versenyző sikeres további szereplésében.

Az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyen továbbjutottak a 2. fordulóba Farkas Mónika tanárnő versenyzői: Hicz Réka és Schmél Dóra (9. B). Ott Dóri fantasztikus eredménnyel a verseny országos döntőjébe jutott!

A Savaria országos történelemversenyen bejutottak a 2. (budapesti) fordulóba: Bauer Nimród, Bíró Mihály, Fodor Sámuel, Pogány Levente Benjamin, Szepesi Dániel és Vass-Bozsó Janka Száva  (9. A, tanáruk: Bacsó Éva); Gyorgy Dénes, Szőke Bende, Varga Nándor és Vlasits Gergely (10. A, tanáruk: Nagy Tamás).

A 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián a 138 beérkező pályázat közül Tóthpál-Demeter Patrik (11. B) pályamunkájával és saját találmányával a következő fordulóba jutott, a zsűri többségi szavazás alapján további kidolgozásra javasolta. Fizikatanára: Kiss Ildikó.

Sikeres versenyzőink

Az Arany Dániel országos matematikaversenyen, azaz a matekosok „kis OKTV-jén”  a Haladók I. kategóriában a 10. E osztályból Ulrich Zsuzsanna és Gróza Péter (Kosztyó Péter tanítványai)., a Haladók II. kategóriában, a 10. B osztályból Gyebnár Ádám és Kecskeméti Csobán László (Kiss Ildikó tanítványai) a második fordulóba jutott.

Bővebben: Sikeres versenyzőink

Helyesírási háziversenyt rendeztünk

Október 17-én rendeztük meg tizenhét résztvevővel az iskolai helyesírási versenyünket. Első helyezést ért el Knódel Lívia (11. D osztály, tanára Földváriné Farkas Ildikó). A második helyezett Kun Sára (12. A osztály, tanára Szabó Ágnes), harmadik pedig Fenyvesi Liliána (10. A osztály, tanára Kutassy Anna). Gratulálunk! Idén csak egy tanulót nevezhetünk a következő fordulóra, így Líviának szurkolhatunk december első napján.

Bioszos, latin és francia nyelvi Leövey-bravúr az OKTV-n!

Örömmel tudatjuk a Leövey közösségével, hogy az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen francia nyelv tantárgyból Kun Sára 11. A osztályos tanuló az országos döntőben a 30. helyen végzett. Biológia II. kategória tárgyból Fülei Zsombor Nimród 12. B osztályos tanuló a 29. helyen végzett. Felkészítő tanáraik: Pribilla Andrea és Sebőkné Orosz Katalin. Zsombi tavaly is a döntőbe jutott, akkor a 16. helyen végzett.

Harmadik döntősünk, Cseszlai Marietta Kincső, Gerse Anna tanárnő 12. A osztályos filosza latin nyelvből a 11. helyen végzett.  A második fordulóba jutott még biológia tárgy első kategóriában Király Levente 11. B osztályos tanulónak, tanára Gerséné Varga Ildikó. Mindannyiuknak nagy örömmel gratulálunk.

Két hatalmas törisiker, valamint bioszos és kémia versenyeredmények

Ebben a tanévben két országos történelemversenyen sikerült döntőbe jutnunk diákjainkkal. A Pécsi Tudományegyetem által szervezett Kreatív történelem országos tanulmányi versenyében április 9-én, szombaton országos első helyet szerzett a Soós Levente, Szatmári Sára, Bodnár Fanni és Tóth Bálint összetételű csapat. Április 2-án, szombaton Tóth Bálint a Kosáry Domokos országos tanulmányi verseny döntőjében első helyezést ért el a Nemzeti Múzeumban megrendezett négyórás döntőben. Felkészítő tanára valamennyi versenyzőnek: Bacsó Éva.
 
tori

 

Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy a Fodor József országos biológiaverseny döntőjében a 12. B osztályos Fülei Zsombor 6., az alsóbb évfolyamos versenyzők 65 fős mezőnyében Urbanics Andrea 10. B osztályos tanulónk az előkelő 11. és Sonkoly Ákos 10. B osztályos tanulónk a 14. helyen végeztek. Felkészítő tanáraik: Sebőkné Orosz Katalin és Szivák-Sipos Szilvia.

A Kontra József országos kémiaversenyen az ötven döntőbe jutott versenyző közül Rieger Örs István 9. B osztályos tanuló a 27. lett. Felkészítő tanára Ujlaki Csilla.

Versszavaló természettudós

A Leövey végzős természettudományos osztályának kiválósága, Tímár Norbert a József Attila Országos Versfesztiválon a hatvan fős döntőbe jutott. A Pinceszínházban április 9-én megrendezett seregszemlén végül a negyedik helyezést érte el. Kiváló eredményéhez gratulálunk! Felkészítő tanára: Dr. Némethné Nagy Viktória.

Ifjú kémikusaink sikere!

Három tanulót neveztünk a Kontra József Országos Kémiaversenyre a 9. B természettudományos osztályból, és mindhárman továbbjutottak az első fordulóból. Üdvöskéink: Kreisch Natasa, Rieger Örs és Tóth Pálma. Felkészítő tanáruk: Ujlaki Csilla tanárnő. Ezúton gratulálunk nekik, és bízunk a sikeres folytatásban.

Továbbjutóink az Arany Dániel-matematikaversenyen

Újabb jó hír érkezett az új év első napjaiban: az Arany Dániel Országos Matematikaverseny második fordulójába jutott Nguyen Cong Tai, Soós Julianna, Takács Edina Kitti és Urbanics Andrea – mindannyian a 9. B osztály Kiss Ildikó tanárnő által tanított diákjai. Bízunk a verseny sikeres folytatásában.

Legyél te is közgazdász!

Az ELTE Társadalomtudományi Karának Közgazdaságtudományi Tanszéke által szervezett Legyél te is közgazdász! versenyen Amariei Zsanett és Szládovics Tamás  (12.A) alkotta csapatunk a döntőbe jutott. Gratulálunk! Tanáruk: Péter Sára.

Oktatási szakértő diákjaink

Az ENSZ Modell Diákegyesület által meghirdetett országos versenyen - melynek témája az oktatás világméretű és regionális problémái volt -, diákjaink a következő eredményeket érték el:

  • 1. hely: Balku Laura, Gelencsér Adél (12.A)
  • 2. hely: Pál Tamás, Háló Ádám (Reszegi Barnabás) (12.A, F)
  • 3. hely: Szűcs Orsolya, Károlyi Gergő (12.A)
  • 5. hely: Kristály Emese, Gedai Dóra (12.F)
  • 9. hely: Juhász Bálint, Tran Thi My Linh (12.F)

Felkészítő tanáruk: Bors Lászlóné. Gratulálunk!

1. oldal / 14

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

Alapítványunk

Leövey Gimnáziumért Alapítvány
Adószám: 18037724-1-43
Számlaszám: 11709002-20073792

Pályázataink

 

 

Partnereink

 

elte

 pte logo

müpa logo

BFZ logo 

EuroExam cikk 120

 

ecdl 

bbm-logo

concept2-logo

Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish

Felnőttoktatási Tagozat

A Felnőttoktatási Tagozat (ifjúsági, esti és digitális képzések) elérhetőségei:

Web: fot.leovey.hu

Telefon: +36-1-216-0304

Email: uh.yevoel@tnullof

Rövidesen

Nincsenek események

Archív

Az alábbi oldalak már nem frissülnek, csak archívumként működnek!