Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.


Leöveysek Erdélyben

határtalanulAz Együttműködés gimnáziumok között (HAT-17-03) pályázat keretében 2018 tavaszán lehetőség nyílt rá, hogy 20 diákunk Ekert Jutka és Bacsó Éva tanárnők vezetésével felvegye a kapcsolatot az aradi Csiky Gergely Főgimnázium magyar diákjaival.

A pályázat megvalósulása során diákjaink március 26-29-én látogatást tettek Aradon, ahol megismerkedtek az aradi diákokkal, akik bemutatták iskolájukat, városuk nevezetességeit és az aradi diákéletet. Az út során eljutottak a leöveysek a magyar irodalom és történelem számos emlékhelyére, ahol az iskolánkat képviselve koszorút helyeztek el. Cikk a látogatásról a Csiky Gergely Főgimnázium weblapján

Április 25-27-én húsz X. évfolyamos aradi diák viszonozta a látogatásunkat. Nagy szeretettel fogadtuk őket. Bemutattuk iskolánkat, a IX. kerület nevezetességeit, és Budapest több látványosságát. Lehetőséget kaptak az aradi diákok arra is, hogy tanóráinkon részt vegyenek. A Határtalanul! pályázatnak köszönhetően hosszútávú, őszinte kapcsolatok, barátságok alapjait tették le az aradi és budapesti diákok. Cikk a viszont-látogatásról a Csiky Gergely Főgimnázium weblapján

A LKG TV filmje a projektről

  Korábbi cikkünk


GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish