Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Nyílt órák helyett iskolabejárás és rövidfilmek – FRISS!!!

A várva várt iskolabejárás az október 22-ei teltházas kezdés után november 5-én és 19-én, péntekenként nagy sikerrel folytatódott. Az idei tanév utolsó iskolabejárását december 10-én, pénteken szervezzük, amelyre 6-án, hétfőn 14 órától lehet jelentkezni. A december 1-jétől érvényes fenntartói járványügyi rendelkezés értelmében ezen az utolsó látogatáson csak védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek (szülők és nyolcadikos tanulók) vehetnek részt. A védettséget az érkezéskor ellenőrizni fogjuk, a kellemetlenségért szíves megértésüket kérjük.

Az a kérésünk, hogy vendégeink a Thaly Kálmán és Vendel utca sarkán lévő lépcsőfeljáró alatt gyülekezzenek. Az iskolába belépni csak védettségi igazolvánnyal és szájat és orrot eltakaró maszkban lehetséges. Akik nem tudtak jelentkezni, azok számára az eredetileg tervezettnél a szalagavató ünnepély miatt egy héttel később, december 10-én, pénteken még egy iskolabejárást szervezünk. Erre jelentkezni december 6-án, hétfőn 14 órától biztosítunk lehetőséget.

 

Sajnos a koronavírus a negyedik hullámban is jelentékenyen befolyásolja életünket és a mindennapos nevelés-oktatás folyamatát, ezért – továbbá az idei tanévben az extrém magas osztálylétszámaink miatt – a korábban óriási népszerűségnek örvendő nyílt órák helyett a Leövey nagyszerű diákéletét bemutató más tevékenységek mellett kellett döntenünk. Az iskolavezetés javaslatára ezért október végétől november közepéig három péntek délután iskolabejárásra invitáljuk az érdeklődő nyolcadikos diákokat és szüleiket. A tagozatainkat bemutató kisfilmek – melyeket nem professzionális videostúdiók, hanem saját médiás diákjaink szerkesztettek! – elérhetőek a honlapunkon. A tagozatainkat bemutató igazgatói tájékoztató itt elérhető el a honlapunkon. Kattintsanak rá, mert megéri!

Az iskolabejáró program október 22-én, pénteken délután 14 órakor kezdődik, és november 5-én és 19-én folytatódik. Tízperces bontásban késleltetve délután kettő és négy óra között Soltész Viktória és Nagy Tamás igazgatóhelyettes, valamint Holicsné Gémes Boróka és Várkonyi Piroska szabadidő-szervezők DÖK-ös tanulók kíséretében háromszor négy turnusban, egyenként tizenhat, azaz összesen egy délután 192 vendégnek mutatják be a Leövey legendás, 147 esztendős épületét. Az iskolabejárás során az alma mater minden fontosabb pontját megismerhetik a vendégek, kezdve a kerületben páratlan természettudományos laborokkal, a színházcsarnoknak is használható dísztermen és a képzőművészeti tagozat munkáit bemutató Leövey Galérián át a tornacsarnokkal bezárólag.

A novemberi időpontokra október 21-én, csütörtökön 14 órától lehet jelentkezni a Felvételi menüpont alatt, a bal felső részen felugró felsorolás utolsó Hely foglalása pénteki iskolabejárásra című szövegre kattintva lehetséges. Kérjük, hogy a tanulót és a szülőt külön jelentkeztessék. A sikeres jelentkezésről visszaigazoló e-mail érkezik. Kérjük, hogyha véletlenül több helyre jelentkeztek, vagy egyéb okból visszalépnének az adott látogatástól, akkor erről e-mailben tájékoztassanak bennünket (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A visszamondások jelentkezéseit folyamatosan töröljük, így az esetleg lemaradók felhasználhatják a felszabaduló helyeket. Fontos szabály, hogy a betegség miatt visszamondó érdeklődők a két novemberi alkalommal létszám felett is bejuthatnak az általuk választott turnusra. Kérjük, hogy legyenek résen, mert a porgram iránt várhatóan óriási lesz az érdeklődés.

A látogatás előtt vegyék figyelembe, hogy az iskolabejáráshoz felnőtteknek védettségi igazolvány és a szájat és orrot eltakaró maszk használata – természetesen – mindenki számára kötelező!

Viszontlátásra a Leöveyben!

 

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish