Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Induló osztályaink, 2009 - 10. osztály után

10. osztály után

A 10. évfolyamon kezdődő második idegen nyelvet – a „NYEK” osztály kivételével - úgynevezett sávos keretben tanítjuk. Ez azt jelenti, hogy az adott évfolyam osztálykerete ezekre a nyelvórákra felbomlik, és az évfolyam diákjaiból nyelvi csoportok alakulnak. E képzés keretében az angol, német, francia, orosz, spanyol, finn vagy latin nyelvet tanuló csoportoknak egyszerre (egy idősávban) van a saját nyelvórájuk. Ez a rendszer teszi lehetővé, hogy a diákok az adott osztály számára felkínált lehetőségek közül válasszanak második idegen nyelvet.

A 11-12. évfolyam feladata az érettségire és a továbbtanulásra való felkészítés. Igény szerint, fakultáció keretében emelt szintű érettségire készítjük fel a diákokat. Fakultációra való jelentkezésük révén a diákok megerősíthetik eredeti választásukat, de más szakirány felvétele mellett is dönthetnek. Vagyis a 11. osztály kezdetén minden diák újra végiggondolhatja, sikeres volt-e szakirányválasztása a gimnáziumi évek kezdetén, és még módosíthat tervein. A 2008/2009-es tanévben 34 fakultációs csoport működik iskolánkban.

Az érettségi után, 13. évfolyamon az iskola szakképzést nyújt az arra jelentkezőknek. A diákok középfokon ügyintéző-titkári, emelt szinten pedig gazdasági informatikus és irodavezetői oklevelet szerezhetnek az iskolában, az OKJ előírásainak megfelelő szakmai vizsga letétele után.

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish