Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Térkép

A Leövey az ELTE partneriskolája

elte-logoA 2011/2012-es tanévtől az ELTE tanári mesterszakos hallgatói féléves, ún. összefüggő szakmai gyakorlatukat gimnáziumunkban (is) teljesítik.

Gyakorta mondják, hogy a képzés és a gyakorlatok befejezésével a hallgató még nem válik igazi tanárrá. Ez a folyamat az iskolában folytatódik, és több éves tapasztalat szükséges hozzá.

Az ELTE Pedagógikum Központja a partneriskolák mentoraitól reméli a hathatós szakmai, módszertani támogatást. A pedagógiai tevékenységet a mentor támogatása mellett, de már teljes szakmai felelősséggel végzik a jelöltek. A gyakorlati felkészítés kiemelkedő fontosságú abból a szempontból, hogy tanárjelöltjek számára talán éppen a Leövey falai között dől el, hogy miképp értelmezik saját pedagógusi feladataikat, szerepeiket egész további pályájukon. Reméljük, hogy látnak nálunk jó pedagógusi mintákat, s szaktárgyi, szakmódszertani tudásuk bővítése mellett megtanultak jó segítőként, jó szervezőként és jó kollégaként is működni.

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish