Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Elindult a Pénz7 2019

Elkezdődött az ötödik Pénz7 programsorozat, és ezzel Európában és világszinten is Magyarországon indult el idén elsőként a fiatalok pénzügyi és vállalkozói tudatosságának fejlesztését célzó nemzetközi rendezvénysorozat. A korábbi témák (családi költségvetés, rendezvény költségvetése, „Bankoljunk okosan”, „Okosan a hitelekről”) után most egy-egy tanórában a diákok „Okosan a befektetésekről” témában szerezhetnek ismereteket.

A Pénz7 program célja a figyelemfelkeltés, amely évről évre egyre jobban sikerül. Idén már több mint 1200 iskola több mint 200 ezer diákja mintegy 14 ezer rendhagyó tanóra keretében vesz részt a témahéten. A Leövey ötödik éve csatlakozik a Pénz7 programhoz, idén kilenc osztállyal. Iskolánkban február 26-án, 27-én, valamint március 1-jén és 4-én tartunk Pénz7 órákat a 9.E, 9.FI, 10.C, 10.D, 10.E, 11.A, 11.B, 11.C és 12.C osztályokban.

Öt tanórában banki önkéntesek segítségével tesszük érthetőbbé a szakmai ismereteket, amelyet a jelentkezett szakembereknek ezúton is köszönünk.